2013. január 17., csütörtök

Írók, költők postaládájából... ("az egész szinte láthatóvá vált")




az egész szinte láthatóvá vált


Latinovits Zoltán szavalatait hallgatva mindig jólesően megborzong az ember. Temperamentuma, intellektusa, univerzális személyisége, hangja miatt örök rabaji vagyunk. 1970-ben így vallott: "Egy verset jól elmondani, akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen, hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak megkönnyebbülése." Majd 1976-ban így folytatódik a gondolatmenet: "Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petõfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék." Alább egyik kortársa, Kassák Lajos levele olvasható. 


Kedves Latinovits Zoltán,

engedje meg, hogy ilyen egyszerűen szólítsam, hiszen köztudomásúvá vált, hogy bűnöző társammá lett a Ló és a Madarak ügyében. Olyan szépen hajtotta végre feladatát, hogy beszélnek róla az emberek, és sokáig emlékeznek majd rá. Akadt ugyan olyan hallgatója is, aki fájlalta, hogy „nem kívülről” szavalta a verset. Az ilyenek nem vették még észre, hogy Ön nem verset szavalt, hanem egy költeményt mondott el úgy, hogy az egész szinte láthatóvá vált, a kellõleg érzékeny emberek számára. Meggyőződésem, hogy általában a versszavalásnak befellegzett. Az a tény, hogy olvasva mondta a szöveget, felmentette Önt a gyakorta torzulásba vesző arcjátéktól és a színészi gesztikulálástól. Más szóval a magyarázó értelmezéstől. Sajnos, ez az előadási mód nálunk még nagyon ritkán fordul elő, versszavalóink valahova az évtizedek előtti Nemzeti Színház deklamáló modorába esnek vissza. Azt akarom mondani, örömmel hallgattam a produkciót és azonosultam vele.
 
Ha úgy gondolja, hogy alkalomadtán érdemes lenne összeülni beszélgetni, szívesen látnám nálunk vendégül. Ha kedve és ideje lesz a találkozáshoz, kérem, telefonáljon, és megbeszéljük az időpontot. Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet.
 
 Budapest, 1967. IV. 1.
Kassák Lajos

 forrás: www.szinhaz.hu/premier/apr/latin


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése