2013. szeptember 27., péntek

Szavak, szavak... (1983.)


A KIBONTOTT SZAVAK




Mindegy, hogy mi a valóság és mi a képzelet, ha egyaránt fáj.
Mindegy!
Úgyis az egésszel van bajom; Áttetsző kavicsok között lépkedsz.
Nem gondolsz holnapra, mára.
A tegnapok közé száműzött arcod,
Mint a halál; oly végtelen.
Nem lesz könnyű veled az élet; De nélküled nem élhető,
Hiszen egymásnak tőr vagyunk mi ketten,
És egyedüli oltalom.
Az idő elsodorja létezésünk; De újjászüli létezésemet
Napról-napra: Hiányod.
S ne hidd, hogy tőlem megszabadulhatsz.
Ne hidd, hogy valaha is elfelejthetsz.
Ha beszívod a levegőt, lényem elvegyül lélegzeteddel.
És ha a poharat emeled szádhoz, engem is iszol:
Láthatatlanul ott úszom italodban.
Amelyikünk pedig bűnt követ el a másik ellen,
Annak homlokán lázvörös bélyeg üt ki.
S ha egyikünk nem él már, az hangszóróból,
Könyvek lapjairól kiált a másikhoz.
Látod, mi egymás kedvenc mérgei lettünk,
Méreg - amelyről leszokni nem lehet:
Halálomig - halálodig.
Nem szólsz,
De minek is a szó, hol amit mondani lehetne,
Rég nem mondható;
Visszanézni egy pillanat: sziklás part,
Tengerár lebegtet új távlatokat,
Villan
S magába zár.
Mindeközben álarcokat próbálgatunk fiatalon,
Aztán az egyik váratlanul arcunkra forr,
S ott is marad letéphetetlenül.
Tudod, a rendelkezésedre álló idő
Kevés,
Amíg lehet lépj tovább,
Terveid úgy is szétporladnak.
Szétporlad a múlt is,
Igen a széppé hazudott múlt is.
Ne magyarázd!
S ne kételkedj!
Veled vagyok.
Csináld!
És ne törődj vele,
Értik-e, követik-e, helyeslik-e, elvetik-e?!
Előtted és körötted a sivatag.
Előtted üres a tér,
Előtted az irdatlan sötét.
Vágj neki, ha akarod,
Vágj neki, ha nem,
Vágj neki,
Mert nincs más választásod!
De velem S Ne nélkülem!
(L.Q.L)

*** *** ***

Azt zengjük, azt a zsoltárt...

(és belső részeim között
szívem megolvadt, mint viasz)

Épp csak a vállunkról
rebbent el az öröm,
mint súlytalan madár.

(innét se szökhetsz már soha többé,
csavargó éhes szív,
meg vagy jelölve)

Épp olyan este volt mint a többi.
Tódultak ki a színház kapuján
a naponkénti zsibogó vidámak.
Közéjük keveredve
szótlan
fogtam meg a vállad
és
egyszercsak eszembe jutott:

lakik benned egy névtelen erő...
Talán magad se vetted észre,
mikor, honnét növelted.
Titokzatosabb szövedék, mint
a győztes szerelem.

Mindent,
ami a roncsoló idő
tűzrácsain kihullt,
akár a néma levegő
üvegharangja a földet,
meg tudja
védeni. 
(Alena)


Arcok, gondolatok... (Ákos)





"Minden ami szép volt, minden ami ránk várhat még, már bennünk van rég..." 
Kovács Ákos, énekes-előadóművész




2013. szeptember 9., hétfő

Poems for are Everyone (M.É. - Iskolás leszek)


Mentünk, verőfényes nyár végi délután volt, kislányommal az utcákon sétálgatva, szökdécselve nyargaltunk a megbeszélt időpontra. A tanító néni otthonában várt bennünket. Egy hatalmas, öreg kapu előtt várakoztunk izgatottan, miután becsengettünk. Angyal néni örömmel, arcán őszinte mosollyal fogadott mindkettőnket, de leginkább legújabb nebulóját kíváncsian. A hallban aztán mindhárman leültünk ebédlőasztala egyik végében. Tanító néni elővette a verset, s hogy barátkozzunk vele, először felolvasta nekünk. Mikor átnyújtotta, megláttam a papíron a versike mellett kislányom nevét is - várta őt már ez az egyszerű papír, egy sokszor átmásolt három versszakos kis költeménnyel. Amit legtöbbet varázsolhat vele bárki is, éreztük Angyal nénivel, csupán a gyermeki lélek tudja fölemelni. Lánykám élete első nagyobb színpadán, kicsiny versikével aratott óriási sikert, mindenki tapsolt. Napok óta gratulálnak neki ismerőseink az iskolában és kint az utcákon sétálgatva, nyargalva hazafelé a szeptemberi délutánban...

Mentovics Éva: Iskolás leszek

Iskolába járok ősztől,
Mert már hatéves vagyok.
Hátamra veszem a táskám,
S indulok, mint a nagyok.

Táskámban sok tarka könyv van,
Mesékkel és képekkel.
Amint lapozgattam őket,
Úgy tűnt, minden érdekel.

Igyekszem majd megtanulni
Mielőbb az ábécét.
S meglepem az anyukámat:
Én olvasok majd mesét.




2013. szeptember 8., vasárnap

Poems are for Everyone (R.M. - Tétova óda)


Radnóti Miklós: Tétova óda 


Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

1943. május 26.

Elmondja Olt Tamás, színész:



2013. szeptember 4., szerda

my art - my poem (Alena: Rád gondolok)




Alena: RÁD GONDOLOK

Meghirdettem üzletemet,
tódulnak be az utcáról
naponkénti zsibogó tömegek.
A kerti pad most csupán emlék.
A csend varázslat lenne!
Elmaradt evangélium után kutatok.
Mégis néha, reggeleken,
ha kinézek a vonat ablakából,
látom, hol laksz,
ilyenkor mindig Rád gondolok.



Röptessünk madarat... - egy olvasóm kedves soraiból


" Félszárnyú madár a költészet, ha nincs olvasója. Röptessünk madarat! Aztán észrevesszük, hogy lassanként mi is szárnyalunk. Föl-föl a magasba - és kicsit jobb emberként térünk vissza a Földre.
De ehhez, kemény munka és kitartás kell!
A versolvasás komoly szellemi erőfeszítés. A költő leírta gondolatait, nekem pedig hozzá kell tennem az enyémeket. Így alakul a két szárnya, annak a bizonyos madárnak.
Ha megérint egy-egy vers, ízlelgetnem kell sorait, engednem kell, hogy hasson rám, elkísérjen nap mint nap, minden utamon. 
Közben pedig észrevétlenül alakít, hat bennem, mint a gyógyszer.
A költészet nem pótszer, hanem dobbantó, ugródeszka, hogy időnként beleshessünk abba a világba, amit Isten készített nekünk. Segít felemelkedni, segít a szürke hétköznapok kisembereiből angyalokat varázsolni.
Röptessünk madarat, szárnyaljunk fel a magasba, engedjük hogy magával ragadjon a jó! Azt már ismerjük, milyen ha magával ragad az indulat és sebet ejtünk a másikon. Most adjunk esélyt magunknak arra, hogy ezeket a sebeket be is tudjuk kötözni!
Röptessünk madarat... " 

http://alenasimon-art.blogspot.hu/