2013. november 13., szerda

Emlékszem Csinszkára... (3.)


              

                   Csinszka: Vallomás a Csodáról 
                          - Ady Endre emlékének, 1931 nyara

                   Figyeljetek rám, fiuk-lányok,
                   hadd testálom örökre rátok 
                   a Csodát, mit szememmel láttam, 
                   kezemmel fogtam, simogattam, 
                   szivét szivembe befogadtam… 
                   Nem láthatjátok többé mását, 
                   emberformában élő társát 
                   a Csodának, ki lánggal égett, 
                   míg egy órában porrá égett. 
                   Égig lobbant az égő fáklya, 
                   könnyes szemem rémülten látta 
                   a fényt, ami elemésztette. 
                   Kezem még a kezét kereste, 
                   kezembe tévedt finom ujját, 
                   keskeny körmét, karcsu csuklóját. 
                   Barna haja lobogó selyme 
                   tegnap még vállam havát verte, 
                   igéket hirdetett a szája, 
                   vonagló ajka bús korállja 
                   áldást és átkot hagyott rátok… 
                   Emlékezzetek, fiuk-lányok. 
  
                   Szemem barnult arcokra vonza 
                   ma is bőrének izzó bronza, 
                   sötét szemének kékes lángja 
                   éget ma is egy más szempárban, 
                   szeszélyes rajzu, meleg szája 
                   rámijeszt egy idegen szájban, – 
                   mégsem lesz neki soha mása, 
                   mert a Csodának nincsen párja. 
                   Homloka ivelt boltozatja 
                   alatt tüzelt két, bús szeme, 
                   megbabonázóan fekete, 
                   óriás tava a titoknak, 
                   sirásoknak, szédült álmoknak. 
                   Sorvasztó tüzü rosszasága 
                   mélyén vezekelt a jósága. 
                   A jósága – az ő jósága – 
                   minek nem lehet soha mása. 
  
                   Figyeljetek jól, fiuk-lányok, 
                   hadd testálom örökre rátok 
                   a titkot, mit közelről láttam. 
                   Szivét szivembe befogadtam, 
                   a hitemet zsámolynak adtam, 
                   mégsem láthatom többé mását, 
                   emberformában élő társát. 
                   Nem hasonlithat senkire, 
                   sem a szeme, sem a szive, 
                   kínból halálba szépült szája 
                   sem az áldása, sem az átka, – 
  
                   mert a Csodának nincsen párja.




2013. november 8., péntek

Poems are for Everyone (B. G. - Csönded vagyok)




Bereményi Géza: Csönded vagyok

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van, maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.



(illusztráció forrása: www.fotozz.hu)